Angular Frontend Fejlesztő Flow (40 óra)
Kevésnek tűnik a lejátszási idő? Jogos észrevétel! Az alttab kurzusain egy hagyományos tantermi képzéshez képest 5X sebességgel tudunk haladni. A magyarázatok rövidek és lényegretörőek, a gyakorlati videók nagy gondossággal vágottak. Nincsenek csendek, percekig tartó telepítések, csak és kizárólag a tartalom!
Körülbelül 200 órás (25 egész napos) tantermi kurzusnak felel meg

Az internet és a web működése
Elsőként egy elméleti kurzuson ismerkedünk meg az internet és a web működésével. Megtanulod, hogy mik azok az IP címek, mi a szerver, mi a kliens, hogyan működik a névfeloldás. Megtanulod a web 3 alkotóelemét: az URL címeket, a HTTP protokollt és a HTML nyelvet. Megérted, hogy mi történik egy szerveren és hogyan kerül a tartalom a böngészőprogramodba. Izgalmas bevezető kurzus, semmiképp ne hagyd ki!
Lejátszási idő: 2 óra


HTML és CSS alapjai
A webalkalmazások szerkezete a HTML nyelv segítségével épül fel, kinézete pedig a CSS nyelv segítségével nyeri el a végső, elegáns formáját. Ebben a kurzusban megtanulsz statikus weboldalakat készíteni, konkrét látványterveket megvalósítani. Ebben a kurzusban nem nyúlunk még a programozáshoz, tehát a weboldalon még nem lesznek funkciók. A szövegeket, képeket kitöltjük valamilyen minta adatokkal és a továbbiakban tanuljuk meg, hogyan változzanak meg a szövegek, kerüljenek ki új post-ok, stb.
Lejátszási idő: 5 óra


Bootstrap 5
Hajajj, a webdesign nem is olyan egyszerű! Előfordulhat, hogy látványterv alapján megvalósítasz bármit CSS-ben, de mi van akkor, ha nincs látványterv? Hogyha a saját alkalmazásodhoz nem megy olyan jól az egyedi CSS írása, akkor használj kész CSS könyvtárakat! Ebben a kurzusban a Bootstrap 5-öt ismered meg, amit csak behúzol a projektbe, utána előre definiált class nevekkel tudsz elegáns gombokat, táblázatokat és egyéb felületi elemeket lepakolni.
Lejátszási idő: 2 óra


Programozás alapjai (JS)
Ezzel a kurzussal megkezdheted az ismerkedést a programozás világával. Programozni számtalan programozási nyelven lehet, ezen a kurzuson a JavaScript nyelv alapjait is megtanulod használni. A kurzuson konzolos környezetet használunk, ami egy egyszínű háttéren szövegekkel történő kérdés-válasz alapú programozási környezet. Nagyon egyszerű a használata, mert csak ki kell írnunk rá sorokat és bekérni onnan adatokat. Kicsit unalmas, szürke környezet, de kiváló arra, hogy a lényegre fókuszáljunk. Szóval a kurzuson még nem lesz webfejlesztés. De ha a konzollal megtanulod az alapokat, akkor nagyon egyszerűen menni fog az is!
Lejátszási idő: 5 óra


Objektum-orientált JS
A konzolos alkalmazásfejlesztést folytatjuk és megtanuljuk az Objektum-orientált programozási paradigmát. Ez arra jó, hogy a való világban létező objektumokat leképezzük változó típusokká. Hogyha az alkalmazásunkban kutyákkal dolgozunk és egy kutyának van neve, életkora és fajtája, akkor ezeket egyszerű változók helyett tárolhatjuk egy Kutya változóban, aminek altípusa a név, életkor és fajta. Nagyon bevett paradigma ez az OOP, enélkül nem lehet igazán jó programokat írni.
Lejátszási idő: 4 óra


Webprogramozás JavaScriptben
Ott tartunk, hogy tudunk statikus oldalakat építeni HTML, CSS és Bootstrap segítségével. Illetve képesek vagyunk a terminálban egyszerű JavaScript programokat készíteni. Hát itt az ideje, hogy készítsünk webalkalmazást! A JavaScript tudásunkat vigyük át a böngészőbe, a bemeneti adatokat nyerjük input mezőkből, a függvényeket nyomógombok futtassák, az eredményeket pedig kártyákon, felsorolásokon, táblázatokon keresztül jelenítsük meg! Nagy élmény lesz, összefutnak a szálak és összeáll valami működőképes csoda!
Lejátszási idő: 4 óra


TypeScript
Tök jó dolog a JavaScript, csak egy kicsit régi. Észrevehettük, hogy hiába a jó kis Objektum-orientált gondolkodásunk, a JS gyenge típusossága miatt nem tudunk olyanokat megkötni, hogy egy függvény pl. csak egy kutya objektumot vehet át, átadhatunk neki bármit. A TypeScript egy előfeldolgozó, ami a JS nyelvhez erős típusosságot ad hozzá. Ezáltal mindig amikor egy változót definiálunk, akkor a típusát is ki kell kötnünk. De ez pl. nagyon jól fog jönni, amikor egy objektum után leírjuk a pont operátort és a fejlesztői környezet (a típus ismeretének birtokában) feldobja nekünk az elérhető tulajdonságokat, adattagokat és metódusokat.
Lejátszási idő: 2 óra


Angular alapozó
Az Angular egy remek framework! HTML, CSS és TS segítségével építhetsz benne összetett frontend alkalmazásokat. Sokkal többet nyújt mint egy sima JS projekt. Adatkötések segítségével egy gyűjtemény elemeit mindig egy táblázattal szinkronban tudsz tartani, komponensekre tudod bontani az oldaladat. Van egy beépített routing mechanizmusa is, amivel több lapra bontható az alkalmazás és ezek között navigációt tudsz megvalósítani. Megéri megtanulni, mert rengeteg eszközt ad a kezedbe.
Lejátszási idő: 5 óra


Angular haladó
Ebben a kurzusban mélységében megismerjük az Angular keretrendszert. Szó lesz a komponensek életciklusáról, a HTTP kérésekről, aszinkronitásról, hibakezelésről, reaktív programozási paradigmáról és még rengeteg egyéb dologról. A kurzus végén megismerjük a Google Firebase felhőt, amelybe kitelepítheted az alkalmazásodat és még felhő alapú adatbázist is használhatsz hozzá, valamint social logint. A teljes flow tudásanyagát elsajátítva sikeresen pályázhatsz medior angular fejlesztőnek. Persze ehhez sokat kell gyakorolni és nem árt a tapasztalatszerzés sem.
Lejátszási idő: 10 óra